Ez nem igazság.. -hajtogattam kitartóan két csokispapírt söprögetve.
-Tessék? -nézett rám meglepetten Dóra. Első ránézésre fogalma sem volt miről is beszélek immáron 10 perce.A helyzet pár pillanattal később sem javult,így jobbnak láttam befejezni a mai panaszáradatomat.
-Hova raktad a chipseket? - támasztottam az ajtó mögé irodánk egy szem seprűjét.
-Balra a második szekrény, legfelső polc.- mutatott Dóra egy sztárok posztereivel díszített szekrényajtóra.
Kivettem két zacskót, tartalmukat egy tálba öntöttem, és Dórival karöltve elindultam a stúdió felé.
Belépésünket teljes sötétség fogadta. Bukdácsolva ugyan, de még épségben értem oda az asztalhoz. Dóra a bal reflektorhoz lépett. Világosság követte tettét, majd leült a helyére. Én is elfoglaltam a kamera mögötti kis széket.
-Felvétel!- kiálltotta el magát.
Abban a pillanatban zajra lettünk figyelmesek. A folyosóról halk női hang szűrődött be. Villámsebességgel állítottunk vissza mindent az eredeti állapotába, és két, a sarokban lévő székhez rohantunk. Kinyílt az ajtó, s a villanyok felkapcsolódtak.
-..a reflektorokat is ellenőrizni kell.- fejezte be mondatát a nő. Összeszorított szájjal néztük az érkezőket. Veronika, az operatőr és Csaba, a rendező. A nő arca komoly volt, mint mindig. Barna szemei alatt álmatlanságra, illetve időhiányra utaló jeleket véltem felfedezni. Minden bizonnyal bal lábbal kelt fel.
-Nocsak.. munkaidő alatt nincs jobb dolguk a hölgyeknek, mint a sötétben cseverészni?- kérdezte félig mosolyogva, félig gúnyosan, mindenesetre azt elérte, hogy barnára sült arcunk pirosan kezdjen égni.
-Ugyan, a lányok biztosan csak kávészünetet tartottak -rakott odébb Csaba egy széket -Ami bizony rám is rámférne. Liza, hozna nekem egyet?- kacsintott.
-Természetesen, egy pillanat!- pattantam fel megkönnyebbülten. Dórára néztem, aki már a reflektorok felé masírozott, és buzgón állítgatni kezdte őket.
Lassan indultam el a folyosón. Az igazság az, hogy Dóra nem rendező, ahogy én is csak álmaimban ülök a kamerák mögött. Igaz, mindketten sikeresen elvégeztük az egyetemet, lediplomáztunk, és szerencsére hamar találtunk is állást magunkat. Ám a szakmánk gyakorlása helyett Dóra kénytelen volt egyszerű díszletesként mindent a megfelelő helyre tenni majd elrakni, nekem pedig Veronika kívánságainak teljesítése volt a fő feladatom. A konyhába érve elkészítettem a kért italt, majd visszaindultam a stúdióba. Mire odaértem, már mindenki a helyén volt, aktuális sztárunk pedig teljes harcidíszben várta a parancsot. Leraktam a Csabának szánt kávét az asztalra, és helyet foglaltam Veronika mellett.
-Felvétel!- hangzott el a varázsszó. Veronika kemény, határozott hangja eljutott minden kis zeg-zúgba, és a terem élni kezdett. Mindenki tette a dolgát, a színésznő csábosan mosolygott, mi pedig türelmesen vártuk az utasításokat.
